2023. augusztus 8., kedd

Bezárta kapuit a kölni magyar ovi

 Kedves Szülők, kedves Idelátogatók!

A kölni magyar ovi - ebben a formájában - bezárja kapuit. 

Az idei tanévtől nem tartunk ovis foglalkozásokat. A helyi gyerekfoglalkozásokról továbbra is az ungarnzentrum.de oldalon, illetve az Érsekség elérhetőségein lehet. 

Minden jót kívánuk!


2022. szeptember 1., csütörtök

10. év – 10 projekt

Az idei tanév a Kölni Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda történetében mérföldkő, hiszen tíz évvel ezelőtt indítottuk útjára az első csoportot. A járvány okozta nehézségek után az idei jubileumi tanévet szeretnénk rendhagyó módon megünnepelni 10. év – 10 projekt címmel. 0-18 éves korig minden gyermek számára próbálunk lehetőséget biztosítani, hogy bekapcsolódhasson a programokba.
0-4 éves korig Kerekítő foglalkozásokon,
4-6 éves korig ovis foglalkozásokon,
6-18 éves korig pedig az iskolai programokon vehetnek részt.
A hosszú szünet ill. online megoldások után a 2022/23-as tanévben közösségi élményeket szeretnénk nyújtani a gyerekeknek, ezért a 10 alkalom során nem lesz az eddig megszokott módon korosztály szerinti oktatás, hanem a magyar közösséghez való tartozás örömét közös projektek – beszélgetések, kézműves alkotások, népi hagyományok, zene, tánc és kirándulás – keretében fogjuk megélni szombatonként 10.00-13.00h-ig a Lelkészségen és/vagy az Apostolok plébánia közösségi termében.

A Legkisebbeknek szóló Kerekítő foglalkozásokra hétköznap délelőttönként kerül sor a Lelkészségen.

Szeretettel várunk Benneteket!

2022. április 27., szerda

Kuttyomfitty Társulat: Az eltáncolt cipellők - 2022. május 14.

 

Azt az örömhírt oszthatom meg Veletek, hogy a hosszú kényszerszünet után, májusban végre újra személyesen is találkozhatunk! :)
A viszontlátást pedig különös módon szeretnénk megünnepeleni: a Kuttyomfitty Társulat táncos előadásával, egy mesés utazással a táncok világába, avagy avagy táncos utazással a mesék világába.
Az előadás helye: a St. Aposteln bazilika Aulája
Ideje: 2022. május 14. (szombat) 11:00 óra
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, ezért kérlek Benneteket, hogy május 10-ig jelezzétek részvételi szándékotokat a pontos létszám (gyerek + felnőtt) megadásával.
 


 

2021. július 6., kedd

A foglalkozások határozatlan ideig szünetelnek

 Kedves Érdeklődők!

A jelenlegi helyzetre való tekintettel a hétvégi magyar óvoda, népi játszóház illetve Kerekítő foglalkozások határozatlan ideig szünetelnek. Bízunk a mielőbbi kezdésben!

Megértéseteket és türelmeteket köszönjük!

 

2020. május 30., szombat

Boldog gyereknapot kívánunk!

(Kép: Pinterest)

Online - gyereknap a Vasúttörténeti Parkban

Egész napos online programmal készül a vasárnapi gyereknapra a Vasúttörténeti Park: a Gyereknapi Házhoz Megyünk Fesztivál alkalmával a nap folyamán többször élőben jelentkeznek be a park területéről.

Holnap, azaz május 31-én 10 és 18 óra között a Vasúttörténeti Park Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján követhetik az érdeklődők a programokat.

 A fesztiválon fellép az Apacuka zenekar, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, a Rutkai Bori Banda és az Eszter-lánc Mesezenekar is, de látható lesz az Aranyszamár bábtársulat előadása is.

A fesztivál részletes programja
10:00 Megnyitó a Vasúttörténeti Parkból, a nap során futó programok, illetve játékok ismertetése
10:10 Híres meglepetés vendégünkkel Horváth Szilárd műsorvezető beszélget és „dalra fakaszt”
10:20 Reggeli torna a Jógakaland jóvoltából
11:00 Apacuka zenekar koncertje
11:30 Kreatív percek a Régió Játék támogatásával – Vicces állatkák háztartási hulladékból
11:45 Recept percek a NÉBIH jóvoltából
12:00 Első Kinder® ajándékcsomagok sorsolása a nyereményjáték poszt alatt
13:00 Léna verses doboza
13:00 Második Kinder® ajándékcsomagok sorsolása a nyereményjáték poszt alatt
13:04 Kalap Jakab Produkció zenés bábos koncertje
13:20 Aranyszamár Színház ’A kis hableány’ című bábelőadása
14:00 Harmadik Kinder® ajándékcsomagok sorsolása a nyereményjáték poszt alatt
14:05 Közlekedésbiztonságról kicsiknek, játékosan a KTI közreműködésével
14:15 Kispöfögők - Mese és valóság a kisvonatokról
14:20 Rutkai Bori Banda koncertje
15:00 Léna verses doboza
15:00 Negyedik Kinder® ajándékcsomagok sorsolása a nyereményjáték poszt alatt
15:04 Kreatív percek a Régió Játék támogatásával – Gyereknapi arcfestés
15:15 Eszter-lánc Mesezenekar koncertje
16:00 Kukkants a kukába Bendegúzzal - Környezetvédelemről gyerekeknek, játékosan a Zöldövezet Társulás közreműködésével
16:00 Ötödik Kinder® ajándékcsomagok sorsolása a nyereményjáték poszt alatt
16:10 Léna verses doboza
16:12 Kreatív percek a Régió Játék támogatásával – Hogyan készítsünk házilag robotot?
16:15 Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncertje
17:00 Kreatív percek a Régió Játék támogatásával – Mire jó a gyurma?
17:00 Hatodik Kinder® ajándékcsomagok sorsolása a nyereményjáték poszt alatt
17:05 Apuka percek, azaz abroncshasználati szokásokról családapáknak a Continental Magyarország jóvoltából
17:14 Búcsúmese Ördög Nórival
17:30 Gyereknapi fotópályázat sorsolás a Takarékbank támogatásával
17:40 Búcsúzunk
18:00 Nap utolsó Kinder® ajándékcsomagok sorsolása a nyereményjáték poszt alatt

2020. május 15., péntek

Pünkösd


Ma (holnap) ismét magyar ovis hétvége következne, de sajnos, még mindig nem találkozhatunk és játszhatunk közösen. Ezért ezalkalommal is online teszek fel néhány ötletet Nektek a hétvégére.
Mivel Pünkösdig már nem lesz (online) ovink, ezért a mai témánk eköré fog rendeződni.

”Szálljon erre a házra az Isten áldása,
mint pünkösdi harmat a piros rózsára.”

A tavaszi ünnepkör egyik legszebbike pünkösd vasárnapja és hétfője. Pünkösd napján emlékezünk meg arról, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.
A tanítványok erőt és bátorságot kaptak, hogy hirdessék az örömhírt, Jézus üzenetét.
A Szentlélek jelképe a fehér galamb ( mert Jézus megkeresztelkedésekkor ebben az alakban szállt alá); a tűz (mert pónkösdkor lángnyelvek formájában jelent meg); és a szél (mert eljövetelkor nagy vihar támadt).
Készítsétek el közösen az alábbi pünkösdi szélforgót:

Szükséges eszközök: 
papír (sima nyomtatópapír) 
színes ceruzák,
olló,
gombostű,
grafitceruza, aminek a végén radír van




Néphagyományaink szerint e két napon a legények  népi ügyességi játékokat, (gerendahordás, hordóemelés) próbákat rendeztek és így versengtek a pünkösdi király címért. Pünkösd királya ezután egy évig hivatalos volt minden lakodalomba, mulattságra és ingyen ihatott a kocsmában is.

  
Megválasztották párját, a pünkösdi királynét is, és tréfásan ”összeházasították” őket egy  esztendőre.

A pünkösdölés leginkább az Alföldön, illetve Észak-Magyarországon volt szokás. Ilyenkor a lányok házról házra járva énekeltek és táncoltak.
Lakodalmas menet mintájára vonultak fel zöldágakkal, megálltak egy-egy háznál és tréfásan ”adományt” kértek jókívánságaikért.


Legismertebb pünkösdi dalunk:
Két szál pünkösdrózsa

Ez pedig egy hagyományos pünkösdölés ovisok előadásában:
Pünkösdölés

Mai mesénk:
A tulipánból lett királyfi

Volt egyszer egy király, annak volt egy fia. Azt mondta egyszer a fiú az apjának:
- Édesapám, én most elmegyek, és addig vissza sem jövök, míg meg nem találom a legszebb lányt a világon.
- Menj, édes fiam - mondta az apja -, és járj szerencsével.
Ment a királyfi, ment, mendegélt, útjában sűrű erdőbe tévedt. Egy tüskebokorban varjú károgott kétségbeesetten, sehogy sem szabadulhatott a sűrű, tüskés ágak közül. Jószívű volt a királyfi, kiszabadította a varjút, s az meg így szólt hozzá:
Húzz ki egy tollat a szárnyamból, s ha valaha bajba kerülsz, röpítsd a levegőbe a tollat, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.
A királyfi eltette a varjútollat, s ment tovább.
Most országútra ért, s egyszer csak látja ám, hogy halacska vergődik az egyik kiszáradt keréknyomban. A királyfi megszánta a halacskát, elvitte a tóhoz, beledobta. Az meg így szólt hozzá:
- Vegyél le a hátamról egy pikkelyt, s ha valaha bajba kerülsz, dobd vízbe a pikkelyt, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.
Ezután meg egy öregembert látott meg a királyfi, szomjas volt az öreg, meg éhes is; a királyfi jó szívvel megitatta, megetette, az pedig így szólt hozzá:
- Tépd ki két hajszálamat, s ha valaha bajba kerülsz, ereszd szélnek, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.
Ment tovább a királyfi; harmadnapra egy falu határába ért. A falusiaktól meghallotta, hogy lakik itt egy öreg király, van annak egy világszép lánya, de ha azt valaki feleségül akarja venni, a kérőnek háromszor úgy el kell bújnia, hogy a királylány ne találja meg.
- No, ezt én megpróbálom - gondolta a királyfi. El is ment a királykisasszonyhoz, feleségül is kérte, az pedig megmondta neki, hogy bújjon el háromszor; ha egyszer is el tud bújni úgy, hogy ő nem találja meg, hát a felesége lesz.
No, a királyfi levegőbe dobta a varjútollat. Jöttek a varjak seregestül, fölvitték egy magas hegy tetejére, De a királylány egyenesen oda ment, meg is találta, ki is nevette a királyfit.
Másnap tóba dobta a pikkelyt. A partra úszott egy hatalmas ha, annak a hasában bújt a királyfi. De jött ám a királylány, merítőhálóval kifogta a halat meg a királyfit, és még ki is nevette.
Harmadnap szélnek eresztette a két hajszálat. Jött az öregember, megcirógatta a királyfit, az nyomban tulipánná változott, és az öregember a kalapja mellé tűzte.
Kereste a királylány a kérőjét, de hiába kereste. Estére ki is hirdette, hogy ő bizony nem találja. Akkor a szépséges lány elé állt az öregember, a kezébe adta a piros tulipánt. A széplány meg is csókolta a virágot, s nyomban újra királyfi lett.
- Te az enyém, én a tied - mondta a királylány, s mindjárt meg is tartották a lakodalmat. A királyfi így hát megtalálta, haza is vitte a falujába a világ legszebb lányát.

Barkácsötlet:
Tulipánból paprika,
Paprikából Jancsika,
Jancsikából kiskirály,
kis királyból tulipán.